feb
24

Három meghatározó sminkeseményem van. Az első, amikor anyu rúzsával kimázolom az arcom harmadát, majd a húgom fél fejét. Ekkor 5 éves vagyok. A második, amikor a legjobb barátnőmmel megkaptuk az első sminkcuccot, egy szempillaspirált. Ekkor 14 éves vagyok. A harmadik életem első fotózása, ahol profi sminket készítenek nekem műszempillával, csillámporral, gyönyörű színekkel. Ekkor 19 éves vagyok.

Alig bírtam nyugodtan ülni a fenekemen, állandóan leskelődtem, kérdezősködtem, hogy most milyen szín jön, ez mi, az hová kerül... be nem állt a szám, olyan izgatott voltam. Akkor azt gondoltam, hogy ez az, amit minden áldott nap át akarok élni. Aztán egyre több fotózáson vettem részt. Eleinte még ficánkoltam összevissza az örömtől, egy év elteltével már lehiggadtam, négy év múltán pedig szinte már oda sem figyeltem arra, mi történik, csak ha valami furcsaságot észleltem.

Ott volt például az a koreai eset. Hideg januári nap volt Szöulban. Kora reggel már egy stúdióban ültem, ahol ketten kétfelé húztak. Egyik a körmömet festette, a másik az arcomat sminkelte. Gyors, időhatékony megoldás. Épp kezdtem volna unni a dolgot, amikor egyszer a sminkes lány elővett egy fapálcikát, kettétörte, meggyújtotta, elfújta, majd a még parázsló mini hurkapálcával elkezdte hozzásütögetni a műszempilláimat az igaziakhoz. Na, ilyet még nem láttam addig. Azóta sem. Vagy itt van például a cukorkás eset. Megkívánta a smink és a koncepció (később én is), így színes cukorkát öntöttek a szemhéjamra, amiből egy laza maroknyi a hallójáratomban landolt. Kaptam már madártollakat szempilláknak, tüntették már el a szemöldökömet, hogy aztán a homlokom közepére rajzoljanak újakat. Sminkeltek már csokibarnára és hófehérre. Voltam jó és megátalkodott gonosz, vagy rajzfilmfigurát megszégyenítő kreáció. Sminkeltek már angyallá, pin-up lánnyá, szende menyasszonnyá, hippivé és a végzet asszonyaként is feltűntem párszor. Egy valami azonban sosem voltam. Én magam, Takács Nóra. Ezért is volt izgalmas az első tévés sminkem. Először esett meg, hogy úgy sminkeltek, hogy az nekem álljon jól, hogy az az én vonásaimat hozza ki. Lassan egy éve dolgozom televízióban. Jó sok nap, jó sok smink, jó sok Nóra-arc. Így aztán hamar ellestem, hogy miként kell ezt vagy azt megcsinálni. Beszereztem eszközöket, és most már  biztos kézzel forgatom az ecsetet itthon egymagam. Újra élvezem a sminkelést! Imádok leülni és pepecselgetni. Azonban ha semmi dolgom, hétvége van, vagy bevásárolni indulok eszem ágában sincs kifesteni magam. Szerintem pont ez a lényeg, megtartani ebben is az egészséges egyensúlyt. Buliba, munkahelyre igenis érkezz csinosan. Máskor meg ha lehet, pihentesd a bőrödet. Meg magadat is. Amíg pihensz, nézd meg a videómat, mutatok egy-két érdekes trükköt a régmúltból...

Bajban vagy a szemhéjtussal? Celluxszal könnyen kihúzhatod a szemed! Videónkból kiderül, hogyan!

 



 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hogyanlegyekjono.blog.hu/api/trackback/id/tr703465267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása