Műszempillát viselni olyan érzés, mint limuzinban utazni. Nem mindennapi és roppant hollywoodi. Legalábbis én ezt éreztem először. Csak bámultam ki a rengeteg szempilla alól és biztos voltam benne, hogy az egész világ visszabámul rám. Dívának éreztem magam! Amint felkerülnek ugyanis a kis fekete pillák, máris felcsillan az ember szeme, de annyira, hogy az biztosan mindenkinek szemet szúr! Íme, a bizonyíték:
Több éven keresztül csak akkor viseltem műszempillát, ha valamilyen fotózáson voltam. Többnyire megtarthattam a pillákat a munka végeztével, így otthon már egy egész kis gyűjteményt halmoztam fel. Szeretettel nézegettem a kollekciómat. Volt abban tollastól kezdve, a csillogón keresztül mindenféle formájú és hosszúságú. Ragasztóval viszont nem rendelkeztem, egészen egy februári péntekig. Farsangozni indultam éppen, amikor a jelmezem műszempilláért kiáltott. Ilyenkor pedig nincs mese, irány a bolt. Vettem egy ragasztót, aminek az árán azért pilláztam egy kicsit, de az eladó azt mondta, hogy időtlen ideig elég lesz. Igaza volt. Azóta sem kellett újat vennem. Hazaérve azonban jött a felismerés, hogy ez nekem nem biztos, hogy sikerülni fog, hagyni kéne az egészet a manóba. Elvégre ezek szempillák, meg ragasztó, meg felelősség, meg blabla. Aztán mégis csak nekiveselkedtem és mire feleszméltem, már fent is voltak a pillák. Mondhatni szempillantás alatt. Ezt csak azért meséltem el, hogy lássátok a lényeget: műszempillát birtokolni és azt pillanatok alatt felragasztani egy-egy különleges alkalomra olyan érzés, mintha az a limuzin mindig a garázsodban állna.
