Ha lehetne illatos cikket írni, megtenném, de meglehetősen macerás a dolog, különösen weben keresztül. Így be kell érni a szavak esszenciájával: szantál, ilang-ilang, bazsarózsa, jázmin. Ennyi ízelítő után bújjunk bele képzeletben egy finom illatfelhőbe, és röppenjünk végig a parfümtörténelmen!
Ahogy azt már régen megszokhattuk, semmi sem új keletű. A parfüm meg még annál is régibb. Szinte egyidős a civilizációval. Roppant leleményes elődeink ugyanis rájöttek, hogy egy kis hő hatására bizonyos gyanták és balzsamok intenzív illatot bocsájtanak ki. Eztán már tudatosan főzőcskéztek - innen ered egyébként a parfüm szó is: "per fumum", azaz füst által. Merthogy így jutottak el az illatok az orrig: füsttel. Hihető, ott a pont. Legelső parfümnek a tömjént tekintjük, melynek funkciója nem sokban tért el mai felhasználási módjától. Ha ugrunk egy kicsit, láthatjuk, hogy az ókori Egyiptom hölgyei is örömest kenegették magukat mindenféle illatos olajjal és kencével. Kedvencük a fahéj, mandulaolaj és méz keveréke volt. Ekkorra datálható egyébként az első komolyabb kevert parfüm is, melyet több mint 60 aromából mixeltek. Ízelítőnek sorolok párat: mirha, bor, méz, jázmin, koriander, nád. Elég érdekes recept, kíváncsi lennék, milyen illata van a nádas-bornak. Na, de nekik tetszett, és ez a lényeg.
Rudolph Ernst A parfümkészítő című festménye
Jó pár illatos évvel később a parfüm hódító hadjáratra indult, köszönhetően az araboknak. A kis üvegcsékben árult illatos vizek ugyanis egy szempillantás alatt elnyerték a gazdag családok szívét, kegyét és orrát az egész iszlám világban. Hogyan kerítette hatalmába Európát is az illatfelhő? Nagyon egyszerűen. 1189-ben Szaladin szultán szerényen egy hordócska pézsmát küldött ajándékba a kelet-római császárnak, és tessék, a parfüm ezzel már le is igázta az akkor még nem olyan vén kontinenst, majd csöndben az egész világot.
Öveket becsatolni, itt a sötét keresztény középkor! Most örülök igazán, hogy nem tudok szagos cikket írni. Nem volt egy szívderítő korszak, mit ne mondjak. A személyi higiénia teljes sutba dobásával csőstül jöttek a nyavalyák: fekélyek, tályogok, bolhák, tetvek meg miegymás. A parfüm viszont jól palástolta a testszagot. Már amennyire lehetett. Ekkor jelentek meg a testesebb illatok, hogy elnyomják a test bűzét. A mondatokból áradó szag elől menekülve azonnal haladunk tovább a korral, de egy percre még megállunk, hogy fényt derítsünk egy magyar vonatkozású ügyre. A kor leghíresebb gyógyszere ekkor a Magyar Királynő Vize (L'eau de la reine d'Hongrie) nevet viselte. Ez tulajdonképpen szeszben oldott rozmaring volt, amit számos gyógyító és szépítő tulajdonsága egyből közkedveltté tett. Erzsébet magyar királyné előszeretettel használta ezt a csodaszert, sőt receptjét saját kezűleg írta meg rokonának. Ez az egyik verzió, de nem is mi lennénk, ha nem akarnák ezt is elbitorolni tőlünk. A másik legenda szerint a receptet egy francia imakönyvben találták meg, melyet Piast Erzsébet, Károly Róbert felesége írt. Ám nemcsak írta azt a receptet, hanem használta is. A fáma szerint úgy megfiatalodott tőle az ifiasszony, hogy a lengyel király egyből feleségül is kérte. Mi a szösz.
Továbblibbenünk a történelem illatfelhőjén és belecsöppenünk pár száz év múlva a kölnikészítés kellős közepébe. 1792-őt írunk. Egy fiatal kereskedő "csodatévő víz" receptet kap nászajándékba egy szerzetestől, és láss csodát! Pár csepp a csodafolyadékból egy kis vízbe, és annyi a fejfájásnak, a nyűgösködésnek és az az illat! Említettem, hol vagyunk? Kölnben. Így született meg az első Eau de Cologne. Csodasztori!
Az illatozás itt nem ért véget, sőt, szinte csak most jönnek az igazán bódító évszázadok. Az egész központjában a franciaországi Grasse állt, amit hivalkodástól mentesen a mai napig csak a parfüm fővárosának hívnak. Az itt készült parfüm szolgálta ki az úri közönséget kénye-kedve szerint. Volt itt az illatosított kesztyűtől kezdve minden, mi szem szájnak és orrnak ingere. A tehetősek illatosított vízben fürödtek, ápolták a hajukat, testüket, illatosították ágyukat, házukat. Át is estek kissé az illatos ló túloldalára, merthogy még azt is parfümözték.
Mi sem vagyunk jobbak, ha belegondolunk. A mosogatószer parfümöt tartalmaz, százféle öblítő közül választhatunk, és a vécépapír is barackos. Mondjuk miért ne? Jó illatban élni jobb, mint nem.
A kis kitérő után egyből a XX. században landolunk, ahol egy igen fontos mérföldkőnél meg is állunk. 1921, Coco Chanel, Chanel N°5. A nevet Coco találta ki, mégpedig egy nagyon egyszerű okból: az ötöst szerencsés számnak tartotta. Ez az illattörténelem a javából. Soha azelőtt egyetlen parfüm sem volt ekkora hatással a nőkre - és azóta sem. A mai napig az egyik legünnepeltebb illat. Amikor 1953-ban megkérdezték Marilyn Monroe-t, hogy mit visel az ágyban, azt mondta, hogy öt csepp N°5 -öt. Nyerő keresztpromóció. Talán szentségtörő, amit mondok, ezért csak félve teszem, sőt zárójelet is használok inkább (nekem nem tetszik az illat, de fejet hajtok történelmi jelentősége előtt).
Vannak ám még legendás parfümök, amik hasonló őrületet hoztak: Szocializmus, Krasznaja Moszkva. Charlie, a "magára valamit is adó nő illata", amit apukám azóta is sóhajtozva emleget. A Poison bujasága, a Blue tisztasága.
Illatok, amikhez emlékek kötnek. Egy csók, egy barát, egy szerettünk. Mai napig megdobban a szívem, ha megérzem az utcán azt a parfümöt, amit az első szerelmem viselt. Honnan emlékszem még az illatára? Jó kérdés. Ugyan nem engedtem, hogy az orromnál fogva vezessen, de úgy fest, mégis sikerült neki. Ezért jók az illatok: szép emlékekkel töltik meg a történelmet.
