A szőrtelenítés fáj. Tőlem jöhetnek gyantával, epilátorral, pasztával, nádihegedűvel - a végeredmény mindig ugyanaz: könnyes szemmel gondolok arra, milyen jó lenne egy másik korban élni. Vagy mégsem?
A "szőrszál-hasogatás" bizony nem új keletű dolog. Olyannyira nem, hogy már időszámításunk előtt több ezer évvel is szőrtelenítettek az ősök. Elég bizarr módszerekkel: kátránnyal, zsírral, kígyóvérrel. Napok óta azon töröm a fejem, hogyan szedi le a kígyóvér a szőrt, de még nincs épkézláb ötletem. Korhű beszámolók hiányában nehéz ezt elképzelni.
Ha kicsit ugrunk az időben némileg fejlettebb technikákkal találkozhatunk, például az ókori Rómában már csipesszel csipegettek le mindent, még a gladiátorok sem léphettek szőrösen az arénába! Görög kollégáik keményebb módszert alkalmaztak: különböző érdes bőrökkel dörzsizték magukat addig, amíg le nem kopott róluk a szőr. A sima bőrt a civilizáltság jelének tartották, így mindenképpen megérte a dörzsölődés. Egyiptomban sokkal barátságosabban, kis méz és különleges olajokból kevert kulimásszal tüntették el a bundát. Keletebbre pedig cukor, víz és citromlé egyvelegét használták szőrtelenítésre a leleményes nők. Ez a módszer tetszetősnek bizonyulhatott mások számára is, ugyanis manapság ez az egyik legfelkapottabb őrület. El is mentem egy kozmetikushoz, hogy megkérdezzem a dologról. Most végre kiderül, mi fán terem a cukorgyantázás:
Haladjunk tovább megkezdett történelmi túránkon! A középkorban új dili vette kezdetét: macskaürüléket kevertek a szőrtelenítő kotyvalékokba. Hogy nem kaptak el fertőzéseket, nem tudom... Ekkoriban kezdett divatos válni a rendkívül magas homlok is, ezért aztán a nők mandulaolajjal kenték a csecsemők fejét, hogy ne nőjjön ki a hajuk és a szemöldökük. Ha mégis kinőtt, hát kis ecetes tojáshéjdarabokkal szedték le.
Az őslakos amerikaiak sem maradtak szőrösen. A férfiak kagylóhéjat használtak a szakálluk gondozására, a nők viszont elég butuska ötlettel rukkoltak elő: marólúggal és lenmaglisztes borogatással égették a szőrüket.
Pár száz évvel később, Gillette feltalálta a borotvát, ami meglehetősen nagy áttörésnek számított, elnézve az eddigi gyakorlatokat. A láb szőrtelenítését a XX. században az első világháború, majd a gazdasági válság ösztönözte - bármilyen furcsa is. Ekkoriban ugyanis hiánycikk lett a harisnya, így hát nem volt mit tenni, a fedetlenül maradt lábszárakat szőrteleníteni kellett.
Manapság megannyi módszer közül választhatunk, mondhatni a bőség zavarával küzdünk: van itt hideg-meleg gyanta, krémek, epilátor, borotva, lézeres és villanófényes beavatkozás.
A gyantát tartják az egyik leghatékonyabb módszernek, mivel tövestől kiránt mindent. Ezt otthon mi is alkalmazhatjuk, már ha van elég lélekjelenlétünk elhúzni a csíkot... A legkíméletesebb megoldás a spatulával kenhető, melegíthető gyanta, aminek színe sok minden függvénye: ha van benne levendula, máris lilás színű, világos, ha sheavajas, zöldes pedig, ha klorofillal dúsított. Otthoni használatkor érdemes vigyázni, nehogy túl forró legyen, mert könnyen megégethetjük magunkat. Fontos még, hogy csak kis területet gyantázzunk egyszerre, mert különben csak cibál összevissza mindent! Tehát fentről lefelé kenjük (a növés irányának megfelelően), és visszafelé rántjuk le. A már említett cukorgyanta nagyszerűsége abban áll, hogy ott fordítva van kenve és tépve, éppen ezért nem gyulladnak be a szőrtüszők, nincs benövés. A hagyományos gyantázást próbáltam: fájt. A cukorgyantázást láttam: úgy tűnt ,kevésbé fáj (legalábbis nekem nem).
Az epilátor az én személyes kis kedvencem, bár mondják, hogy fakír, aki használja. Tényleg fáj az első pár alkalommal és a gép zúgása is idegesítő, de idővel hozzászokik a bőr és a fül is. Azért szeretem, mert nem kell megvárni, amíg nagyon megnő a szőr, az egészen piciket is kicsipegeti. Azért nem szeretem, mert ennél a módszernél a legvalószínűbb a szőrbenövés. Ennek oka, hogy a többi eljárás során leszedjük a bőr felső elhalt hámrétegét is a szőrrel együtt, itt viszont csak a szőrszál jön ki. A hám tehát megvastagszik, és nehezen bújik ki a következő szőrszál. Saját tapasztalatból mondom, hogy aki epilátorozik, hetente egyszer bőrradírozzon is!
A borotválás a legjobb barátunk és a legnagyobb ellenségünk is egyben. Gyorsan, egyszerűen lehet vele dolgozni, és ami a fő: fájdalommentesen (kivéve, ha nagyon pici szőrszálakat akarunk leborotválni kora reggel, hidegben, hab nélkül. Jajj, az fáj!). Alapvetően a borotválás jó módszer lenne, ha nem nőne vissza iziben az ember szőre. Nincs viszont benövés, és tényleg szép egyenletes munkát lehet vele végezni, csak kinek van kedve ezt nap mint nap megtenni?
A szőrtelenítő krém is jó megoldás lehet, mondjuk én szkeptikus vagyok vele szemben. Alapelv: felkenem a krémet, hagyom hatni, majd a kis spatulával lehúzom. Ez eddig rendben is lenne, csak sok erős szőrszál ottmarad a helyén. Ráadásul aggasztó az összetétel: a szőrtelenítő krém tioglikolsavat tartalmaz, ami a bőr felszíne alatt egy-két milliméterrel feloldja a szőrszálakat. Hát nem hangzik túl természetesnek, érzékeny bőrűeknek például nem is tanácsos használni. Én egyszer próbáltam, elég is volt.
A lézeres, illetve az ultramodern villanófényes eljárás bizony nem olcsó (háromszázezer és félmillió forint között mozog), viszont 15-20 évre nyugalomban érezhetjük magunkat. Ha most átesnék egy ilyen fájdalommentes lézeres kezelésen, 50 éves koromban kéne csak újra szőrtelenítenem. Cserébe viszont ott a kínzó kétely: mi van, ha közben újra menő lesz a szőrme? Biztosan kitalálnának valami okosat. Tehát nyugi, akit egyszer alaposan megkopasztanak, még megtollasodhat az életben.
Történelmi barangolásunk végéhez érve amondó vagyok: a szőrtelenítés örökös hóbort volt, most is az, és mindig is az lesz. Az adott kor pedig a leghatásosabb fegyverekkel harcol a szőrszálak ellen: kígyóval, cicakakival, most pedig lézerrel. Az erő velünk van.
