aug
9

Egy kis notesz, mely minden nő táskájában elengedhetetlen. Ez Takács Nóra, Hogyan legyek jó nő című kiadványa, amit a szerző személyesen dedikált az Árkád Bevásárlóközpontban.

Minden nő szeretne, ízig-vérig dögös csaj lenni. A népszerű modell ebben segédkezik. Tippeket, praktikákat osztogat, ha kell személyre szabottan. A Győr24 a dedikálás után faggatta a ma már saját műsorral is büszkélkedő manökent.

Két órán keresztül, végtelen kedvességgel fogadtad a rajongóidat, a nézőidet, az olvasóidat itt Győrben. Hogyan lehet valaki ennyire nyitott és türelmes, áruld el a titkod!

Takács Nóra: Anyukám tanító nő, lehet, hogy tőle örököltem. Hogy ha jelzővel kellene magamat illetni és mondjuk 5 tulajdonságot sorolhatnék fel a nevem mellett, akkor a türelmet biztosan nem írnám be magamhoz. Viszont végig gondolva a facebook-os közösségemet, azt a 31 ezer lányt is a türelmemmel tartom össze, hiszen nem egyszer van úgy, hogy nagy betűvel közzéteszek valamit, ennek ellenére mégis felmerül valamiért, hogy akkor ezt hogyan, és miként? Ilyenkor veszek egy mély levegőt és megpróbálok mindenkinek válaszolni. Ezt kicsit nehezebb kezelni, mint mondjuk egy ilyen találkozót mint ez a mai, ahova eljönnek az emberek, megtisztelnek a jelenlétükkel és biztatnak. Ez nagyon pozitív visszajelzés, úgyhogy ha most hajnali kettőig kellett volna itt beszélgetni, akkor addig is szívesen maradtam volna.

Nemrégiben jelent meg a könyved, vagy ahogy Te hívod a kis noteszed. Miért tartottad fontosnak, hogy így is segítsd a hölgyeket?

T.N.: A videóim is erről szólnak, hogy mindig bemutassak valami praktikát. Akinek beválik az hasznosítja, ha nem akkor nem, ha kipróbálja akkor kipróbálj, ha nem akkor nem, én a noteszt is ennek tükrében állítottam össze. Én elég hektikus életet élek, egyik táskámban vannak ilyen információk, a másikban olyanok, szóval minden össze-vissza van. Ezért gondoltam rá, hogy milyen jó lenne, ha egy kalap alá vonnám ezeket a dolgokat, és akkor kezdett megfogalmazódni a dolog, hogy ki kellene valamit találni ami a csajoknak szól. Így született meg a notesz. Ez a nőknek íródott, pont annyit kell elvárni tőle mint egy notesztől, persze kicsivel több, mert a személyes tanácsaim is benne vannak.

Mi a tapasztalatod egyébként, a mai rohanó világban, a munka, a család és a háztartás mellett mennyi idejük van a nőknek saját magukra?

T.N.: Nekem a nézőim, a barátaim, azaz a csajok nagy része tinédzser. A tini lányoknak van idejük magukra, és ki is használják. Szeretnek szépítkezni, szeretik kipróbálni a sminkeket. Nagyon sok levelet kapok viszont a kismamáktól is, hogy nekik semmi idejük nincs saját magukra és a testükre. Élvezik az anyai örömöket, de fáradtak. Nyílván ez egy olyan korszak, amin át kell esni, de idővel ez változik, amikor már nagyobbak a gyerekek. Én sem vallom egyébként, hogy minden nap órákat kell eltölteni a pipere cuccokkal, de a minimális odafigyelést meg kell adnunk magunknak, mert ez nem kényeztetés, ez jár egy nőnek.

Kanyarodjunk el egy kicsit a divat világába. Mi az ami ma már nagyon ciki, és ami nagyon trendi?

T.N.: A szilikonpántos melltartó nagyon ciki. Inkább jelenségnek nevezném azt, amikor valaki egy számmal kisebb nadrágot vesz fel, és oldalt láthatóvá válnak a hurkák, ami párosul tetoválással is, nos ez is ciki. És ha még pántokat lehet említeni, én azt sem bírom elviselni, ha alapvetően egy pánt kilóg a ruha alól. Na és, hogy mi az ami divatos? Én csípem ezeket a bio szatyrokat, hiszen nemcsak praktikusak, de a környezetet is védjük vele. És ha már itt járunk, akkor szuper trendi óvni a környezetet, az állatokat, erre mindig fel is hívom a hölgyek figyelmét, hogy enélkül nincs is jó nőség. Trendi még a rózsaarany színű órám! Nagyon szeretem, rengeteget vadásztam rá! A ruháknál pedig a neon színek azok, amelyek most a nyári kollekciókban bejönnek.

Mitől jó nő Takács Nóri?

T.N.: Nem tudom, hogy jó nő vagyok-e, de nagyon törekszem rá, minden egyes nap. Az embernek sokat kell tanulnia. A jó nőségem hogyanja és miértje folyamatosan változik, de remélem egyre csak jobb lesz…

aug
6

Kozma Orsi pörkölt és csoki mellett is tökéletesen karcsú - Mi a titka?

Kozma Orsinak mindig topformában kell lennie, de ő sem állja meg a nassolást: lángost, fagyit, pörköltet eszik, és sört is iszik, mégis nagyon karcsú. Mi a titka? Mautner Zsófi gasztroblogger egy citromos-epres joghurthabot készít el nekünk, ami a nyári kánikulában tökéletes finomság.

aug
4

Falusi Mariann 30 kilót adott le, majd hízott vissza

Falusi Mariann elégedett a tükörképével, még akkor is, ha visszahízta mindazt a 30 kilót, amit korábban nehéz munkával lefogyott. Az Ez zsír! magazinban készült riport Radics Gigivel, akinek elhatározással és kitartással sikerült lefogynia 20 kilót, illetve Nagy Feróval is, akiről soha nem hinnénk, de egészségmániás.

aug
1

Végre megtudjuk, kinek akar tetszeni Takács Nóra. Jó nőnek lenni bonyolult?

aug
1

A Mesefaluban jártam, 3 napig forgattunk reggeltől-estig. A családom minden tagját befogtam dolgozni, a húgom világosított, anyu segített mindenben, apukám pedig végig kamerázta a történéseket :) Így dolgoztunk mi :)

Videó itt

júl
28

Miért olyan kerek Szunai Linda popsija?

Kriston Renáta kozmetológus beszél arról, miért fontos a zsír a szervezetünknek, és arról is, hogy a férfiaknak miért nem kell megküzdenie a nők rémálmával, a narancsbőrrel. Szunai Linda és Czanik Balázs pedig megmutatja, hogyan edzhetjük feszesre a popsinkat - hogy apró bikiniben is jól mutassunk a strandon.

júl
23

Volt már modell és időjárás-jelentő, cikkeket ír és műsort vezet. Takács Nóra legújabb ötlete egy notesz, amiben a természetes szépség nagyköveteként tanácsol, hogyan legyünk jó nők. Az interneten indult villanás mára mozgalom lett. A titok nyitja Nóra, aki természetesen jó nő.

– Akkor milyen is a jó nő?

 

– A jó nő azon túl, hogy ápolt, csinos, szerintem attól jó nő, ha van valami olyan trükkje, aminek segítségével bármilyen életszituációban kivágja magát szorult helyzetéből, vagy meglepheti a partnerét. Egy jó nő például képes arra, hogy estélyi ruhává alakítson át egy férfipólót. Egy kevésbé extrém példával élve, nem árt, ha tud főzni. Manapság ez egyre kevésbé divat, ami szerintem ciki. A „jónőség” számomra összetett fogalom és egyfajta életforma, amihez legnagyobb örömömre egyre többen csatlakoznak. A külsőségek mellett a belső legalább olyan fontos és az is ápolást igényel. A jónőség lelki oldalát a közösségi oldalon tudjuk megélni, az az a fórum, ahol gondok, bánatok, örömök előkerülnek.

 

– Milyen életmóddal jár a jónőség?

 

– A kapott külső adottságainkra azzal, ahogy élünk hatással lehetünk. Javíthatunk és ronthatunk is rajta. Sajnos nem tartunk ott mentalitásban, hogy egészségtudatosan vásároljunk, étkezzünk, sportoljunk, aludjunk. Ha az életmódunkkal ártunk, akkor a hűtőt is magunkra kenhetjük, nem érünk el hatást. Minden összefügg mindennel, ha egészségesen étkezünk, lesz energiánk sportolni. Ha rendszeresen mozgunk, a sport hatására boldogabbnak érezzük magunkat. Aki boldog, az a szép dolgokat veszi észre az életben és önmagán is.

 

– Mit mentett át a modellszakmából?

 

– A munka iránti alázatot. Olyan jó alapot adott, hogy függetlenül a napi hangulattól, bajoktól és problémáktól, nem szabad nyafogni – ha tíz ember dolgozik azon, hogy sminkem, ruhám, frizurám legyen a fotózáshoz, akkor nem engedhetem meg, hogy látszódjon rajtam a legkisebb gond is. Megtanultam, hogy mások munkáját nem akadályozhatom, befolyásolhatom az esetleges rossz hangulatommal.

 

– Milyennek látja a magyar nőket? Nem lehet, hogy túl sokan elhiszik magukról hogy jó nők?

 

– De. Én is látok elrettentő példákat, és nem is kell messze menni. A mai napig rá tudok csodálkozni arra, hogy a szilikonpánt túlél generációkat, és hordják. És ez csak egy dolog. Sok nő rossz önértékeléssel és hibás testképpel olyan ruhákat választ, ami nem elfedi, hanem kiemeli a hibáit.

 

– Kik a követői?

 

– Nyilván a saját korosztályom, a 20-30 évesek problémáit értem meg és érzem át leginkább. Igyekszem praktikus életvezetési és szépségápolási tanácsokkal segíteni a lányokat, és közérthetően, vonzó formában megadni a választ az olyan, minden nőt foglalkoztató kérdésekre, mint például hogyan kell otthon begöndöríteni a hajunkat, megcsinálni magunknak a tökéletes sminket. Máskor az egészséges táplálkozással vagy éppen a sportolással kapcsolatban adok ötleteket.

 

– Milyen rendszerező elvvel dolgozik. Mitől függ, hogy éppen mi kerül terítékre?

 

– A saját személyes tapasztalataimon túl azok a gyakorlati kérdések inspirálnak, amelyeket a nézőimtől és a műsorhoz kapcsolódó közösségi oldal olvasóitól kapok. Úgy vettem észre, hogy van egy hatalmas női réteg ma Magyarországon, amelynek szüksége van útmutatásra, mivel alapvetően fontos információkkal nincsenek tisztában – legyen szó szépítkezésről vagy akár a saját fehérneműméretük meghatározásáról. Vannak olyan témák, problémák, amelyeket én korábban modellként, teljesen evidensnek gondoltam. Rá kellett jönnöm, hogy az, amit én magától értetődőnek tartok, sokak számára újdonság. Műsorvezetőként és szerzőként is törekszem felhívni a figyelmet a számomra fontos dolgokra, mint amilyen a szépségápolás, a sport, vagy a környezet- és állatvédelem. Azt gondolom, hogy a természeti értékek szeretetét nem lehet elég korán beleplántálni a nők fejébe.

 

– Népszerűségének a titka, hogy közvetlen stílusban a természetes szépséget propagálja, és ha jól tudom, olyannyira elutasítja a művi dolgokat, hogy a műkörmöt sem tudja elviselni...

 

– Én is fejlődtem a műsor kapcsán, sokkal toleránsabb lettem. Például a műköröm terén. Elfogadom, hogy van, akinek tetszik, és ez is a szép külső része lehet. Mindez azt is jelenti, hogy kapcsolatban vagyok a nézőimmel és véleményt cserélünk. Amikor kiderült, mennyien nézik és szeretik a műsoromat, illetve amikor azt éltem meg, hogy a nők folyamatosan érdeklődnek, visszajeleznek, akkor rájöttem, hogy felelős vagyok a hozzám forduló emberekért. Egyfajta személyes missziómnak tartom, hogy olyan dolgokat osszak meg, ami a javukra válik. Olyasmit szeretnék tanítani a nőknek, amitől a véleményük, ízlésviláguk formálódik. Sok-sok olyan, egészen fiatal lánnyal találkozom, beszélek, levelezek, akiknek nincs kihez fordulniuk a kérdéseikkel. Felelősséget érzek irántuk, és igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni őket. Kis túlzással azt mondhatom, hogy kineveztem magamat „szépségnagykövetnek”.

 

Tippek Nórától:

 

 

Ricinusolaj

Én mondom, a ricinusolaj szinte bármire jó. Fantasztikusan puhítja a hajat, sokkal selymesebb, egészségesebb lesz tőle hajkoronád, és ami a fő, gyorsabban fog nőni! Tehát ha szeretnél hosszú hajat, ez a megoldás. Ne használj sok olajat, mert nehezebb kimosni a hajból. 2-3 tenyérnyi bőven elég egy alkalommal!

 

Alapozó

A tökéletes alapozó megegyezik a bőröd alapszínével.

 

Púder

A púder kiválasztásánál figyelj arra, hogy egy árnyalattal világosabb legyen a színe, mint az alapozódé. Ugyanis ha a két tónus egyforma, meglehetősen színtelen, fakó lesz az összhatás. Viszont, ha a púdered kicsit világosabb, mint az arcod, akkor az egész üde és friss benyomást kelt.

 

Sheavaj

Az egyik legdivatosabb összetevője lett a krémeknek, nem ok nélkül. A sheavaj, más néven „Afrika aranya”, magas vitamintartalmú csodaszer, tele olyan hatóanyagokkal, amelyek csodásan táplálják a bőrt! Feszesít, ápol, eltünteti a ráncokat, jó az ekcémára, sőt, 5-6 faktoros természetes fényvédő hatása is van. Én is ezt használom nap mint nap. Bioboltokban lehet vásárolni, vagy neten, gyógyszertárakban megrendelni.

júl
21

Tolvai Reni egész élete a fogyókúráról szól

Reni nehezen szokta meg, hogy népszerű énekesnőként a bulvárlapok turkálnak a magánéletében - így az is rögtön a címlapokra kerül, ha fogyott vagy hízott pár kilót. Mivel ez Renivel gyakran megtörténik, és nemcsak vele, hanem még sok tízezer emberrel az országban, ezért dr. Tóth Tamás obezitológus az Ez zsír! magazin adásában elmondja, miért rossz az, ha valaki pár nap alatt rengeteget lefogy.

júl
19

Mi kell a nőnek?

Címkék: videó | Szerző: hogyanlegyekjónő | 5:16 am

Nem, ez a filmecske nem Mel Gibson örökérvényű filmjéről szól, hanem Takács Nóráról. A csinos ifjú hölgy ugyanis elhatározta, hogy ír egy noteszt, amelyet minden csajnak használnia kell, ha jó nővé akar válni, vagy az akar maradni.

A STOP hímjeinek persze fogalma sincs a témáról, így azután megkértünk egy világkupa-győztes modellt, hogy tesztelje a könyvet, és faggassa az írónőt.

Videó itt

júl
13

Bátorság! A zöld, hideg uborkaleves hallatán még nekem is összerándult a gyomrom, pedig én szeretem az érdekes dolgokat. Aztán kipróbáltam és láss csodát! Nagyon finom, csak ajánlani tudom mindenkinek. Így készül!

júl
6

Gombos Edina nem tud a finom falatoknak ellenállni

Gombos Edina imád enni, mégis fantasztikus formában van. Diétás tippek a konyhából, gömbölyű szépségek, akik plus size modellként hódítják meg a kifutókat - minderről szó lesz az Ez zsír! magazin 11. adásában.

jún
29

Csomor Csilla: "A mesterséges szépség lett az értékes"

Természetes szépség vagy műköröm, plasztikázott mell és műszempilla? Szily Nóra szerint sokkal inkább a külcsín lett a fontos a mai világban, míg Csomor Csilla, a Barátok közt egykori sztárja szerint teljesen megváltozott a szépségideál: minden mű az embereken. Érdekes gondolatok két 40 felett is dekoratív tévés személyiségtől az Ez zsír! magazin 10. adásában.

jún
23

Fenyő Iván teljesen megváltozott

Fenyő Iván korábban nagykanállal falta az életet, ma pedig az egészséges életmód megszállottja: fut, jógázik, dzsúdózik, és még az agykontrollal is barátkozik. Hogy miért döntött úgy, hogy figyel a testi és lelki egészségére, azt az Ez zsír! magazin adásában elárulja.

jún
16

Hogyan olvadnak le a kilók, hogy közben még falhatunk is?

Hiába a táncedzések, Keleti Andi sem tudja mindig tartani az ideális súlyát. Terhességei alkalmával majdnem elérte a 100 kilót, ezután neki is kemény fogyókúrába kellett kezdenie. De milyen zöldségek és gyümölcsök azok, amelyek karcsúsítanak? Az Ez zsír! magazin vendége volt Keleti Andrea és Kovács Debóra diplomás mozgásművész és szakedző.

jún
13

Profi képeket készíteni nem is olyan nehéz! Takács Nóra megmutatja, hogyan készíthetünk magunkról szuper fotókat otthon! Csupán néhány apróságra kell odafigyelni: a sminkre, a ruhára, a fényekre és a háttérre…

 

 

jún
12

Feszes, sima és fiatalos bőr! Egy kis trükkel ez könnyen elérhető! Takács Nóra megmutatja, hogyan készíthetünk mákból bőrradírt magunknak.

 

jún
11

A tikkasztó nyári melegben nincs is jobb egy hűsítő gyümölcsös italnál! Takács Nóra ma megmutatja, hogyan ízesíthetjük illatos gyümölcsökkel az ásványvizüket.

 

jún
9

Egy rövid reklámfilm 4:50 (Peugeot 208), mi mindennel indul útra egy jó nő...

 

jún
7

Sokan csillagok szeretnének lenni - kicsik vagy nagyok, az nem fontos. Mások lehoznák a csillagokat is az égről az ő kedvükért. Egyesek csillagokat látnak, míg páran tényleg a csillagok között utazgatnak. Van-e ennél menőbb? Űrhajósnak lenni, szerintem, az egyik legszuperebb dolog! Hihetetlenül kiváltságos pozíció. Olyan élmény, ami semmilyen földi dologgal nem hasonlítható össze. 1963-ban Tyereskova volt az első nő a világon, aki erről személyesen is megbizonyosodhatott.

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1937. március 6-án született Oroszország közepén, egy Bolsoje Maszennyikovo nevű kicsiny faluban. Családja pont olyan volt, mint a legtöbben arrafelé: apja földmunkás-traktoros, anyja szövőnő. Édesapjára szinte nem is emlékezhet: a férfit lánya születését követően nem sokkal besorozták a Vörös Hadseregbe, majd 1939-ben meghalt a szovjet-finn háborúban. A családnak tehát apa nélkül kellett boldogulnia, így aztán Tyereskova már korán megízlelte, mi az a munka. Az iskolát kénytelen volt hamarabb befejezni, mivel 1954-től, anyjához hasonlóan a textilgyárban dolgozott, miközben pamutfonó technikus-technológus szakképesítést szerzett esti tagozaton.

Amikor ilyesmit hallok vagy olvasok, mindig belegondolok abba, amikor nekünk volt vizsgaidőszakunk a testvéremmel. Anya és apa lábujjhegyen járkáltak a lakásban, folyton valami finomsággal leptek meg minket, és abszolúte semmit sem kellett csinálnunk a tanuláson kívül. Nagy erő és kitartás kell ahhoz, hogy miután az ember tinédzserként egész nap keményen dolgozik, este holtfáradtan még tanuljon is. A kényszer nagy úr! Később, amikor a család egyenesbe jött kissé, Tyereskova engedhetett vágyának és ejtőernyőzni járt szabadidejében. Első ugrása 1959. május 21-én volt. Itt meg is állnék egy percre. Ejtőernyőzés. Aki próbálta már, azt mondja, eszméletlen. Aki lentről látja és olyan tériszonyos, mint én, annak maga a kénköves pokol. Tehát nem mondom, hogy feltétlen megértem a szenvedélyét, de igyekszem beleélni magamat. Mire az űrrepülős részhez érünk, remélem, a szédülésem is elmúlik. Addig szokatom magamat a magasröptű mondatokhoz.

Forrás: AFP

Történelmi kitérő szükségeltetik, mielőtt továbbmegyünk. A hidegháború derekán a Szovjetunió és az Egyesült Államok annyiszor léptek egymás tyúkszemére, ahányszor csak tudtak. Versenyeztek mindenen: kinek van több pénze, nagyobb hadserege, gyilkosabb fegyvere, és ki hódítja meg elsőként a csillagos eget. Beindult az űrverseny! Az szovjetek fellőtték a Szputnyik 1 műholdat, aztán Lajka kutyát. Erre válaszul az amerikaiak is fellőttek pár szondát, köztük olyat is, ami a mai napig az űrben kering, meg olyat is, amiben Sam, a majom utazott. A szovjetek következtek: 1959-ben valamiért a Holdat kezdték lövöldözni Luna1, 2, 3, 4, satöbbi nevű űrszondáikkal. Passz, hogy miért! Az egyikkel mellélőttek, egy másik telibe találta, a többi pedig tanulmányozni kezdte a Holdat a későbbi években. Amikor a Hold unalmassá vált, a versenyzők hunyorítva messzebb néztek. Az amerikaiak a Marsra, a szovjetek a Vénuszra repítettek szondákat.Végül a szovjetek merész húzásra szánták el magukat.

1961. április 12-én fellőtték Jurij Gagarint az űrbe. Elsőként a világon. Az amerikaiak meg marhatták az arcukat kínjukban, hogy ez miért nem nekik jutott először eszükbe. Ezek után érthető volt, ha a szovjetek magukénak akarták az Első nő az űrben címet is. Megindult hát a toborzás. Több százan jelentkeztek, köztük Tyereskova is. A kritériumok a következők voltak: olyan nőt kerestek, aki 170 centiméternél alacsonyabb, 70 kilogrammnál könnyebb, 30 évesnél fiatalabb és gyakorlott ejtőernyős. Tyereskova mindenben jó volt, egyetlen ellenérv mégis mellette szólt: nem rendelkezett repülőgép-vezetési gyakorlattal. Úgy fest, ez mégsem volt akkora bukkanó, hamar megtanult mindent a kiképzésen. Az eredeti tervek szerint két nőt lőttek volna fel, végül csak Tyereskova mellett döntöttek, így Valentyina Ponomarjova, a kitűnő vadászpilóta a Földön ragadt. Helyette egy szovjet férfi pilóta vezette a másik gépet. Ketten indultak neki egyszerre, de két külön gépen. Egy nő és egy férfi: Tyereskova és Valerij Fjodorovvics Bikovszkij űrhajósok a Vosztok-5 és Vosztok-6 fedélzetén. A döntést maga Hruscsov hozta meg.

Eljött a kilövés napja: 1963. június 16-a. Csak elképzelni tudom, hogyan érezhette magát Tyereskova. Vajon izgult? Várta? Hazaszaladt volna legszívesebben? Csak sejtésem van arról is, hogy én most, 2012-ben mennyire izgulnék egy ilyen kilövés előtt. Nyilván nem tartunk még a telekommunikációs és technikai fejlődés csúcsán, de azért pont ötven évvel modernebbek az eszközeink, mint akkor. Mégiscsak a hatvanas évekről beszélünk. Biztosan voltak dugi katonai okosságok, amikről én mit sem tudok. Nyilván jól összerakták az űrhajót is, ha egyszer az épségben visszajött. És mégis. A mai gépekhez képest ezek bizonyára jóval kezdetlegesebbek voltak, szóval a beszálláshoz bátorság kellett - vagy egy kis szocialista nyomás.

Forrás: AFP

A kilövést követően Tyereskova így jelentkezett be az űrből: "Itt sirály, itt sirály, a repülés rendben zajlik, a közérzetem jó". Hazudott. Két napot, 22 órát és 50 percet töltött az űrben, eközben 48 alkalommal kerülte meg a Földet. Az orra folyamatosan vérzett a súlytalanság miatt, és egyfolytában rosszul volt. Minderre persze csak jóval a Szovjetunió felbomlását követően derült fény, addig a cenzúra idején az a hit élt, hogy egy bádogdobozban hánykolódni az űrben jó móka az erős szovjet asszonyok számára. A női űrprogramot végül leállították Tyereskova visszatérése után, ugyanis a földi irányítók arra a következtetésre jutottak, hogy a nők nem bírják a repülést, és kész. Leszámítva, hogy nem érezte magát rózsásan, Tyereskova a mai napig szépen emlékezik vissza a látottakra és a tapasztaltakra. Szó, ami szó: a feladatot derekasan teljesítette. Ő volt az első nő az űrben, sikeresen pályára állt, fizikai és űrbiológiai kísérleteket végzett az űrben, megfigyelte a Föld légkörét és felszínét, valamint tesztelte a kézi vezérlést és a rádiókapcsolatot, majd két nappal később sikeresen landolt. Azért ez egy nagy bravúr volt akkor, hozzáteszem, most is az lenne sokunk számára.

Landolását követően Tyereskova nemzeti hős lett, egy csapásra minden szovjet nő példaképévé vált. Ami viszont igazán kedveltté tette, az a házassága volt. Szocialista nyomás hatására rohamtempóban férjhez ment űrhajós kollégájához, Andrijan Nyikolajevhez, a Vosztok-3 pilótájához. A frigyet Cupido helyett Hruscsov szőtte - el kell ismerni, ügyesen. A filmekben sem lehetne jobb véget találni egy ilyen kalandnak. A nő, aki elsőként járt az űrben, visszatérve a Földre beleszeret űrhajós kollégájába. A népnek tetszett, amit látott. Amikor pedig kislányuk is született, a szocialista blokk rendkívül elégedetten mosolygott és levonták a következtetést: a világűrben utazgatni teljes mértékben ártalmatlan az emberi szervezetre. A pár egyébként nem maradt együtt örökké, 1982-ben elváltak.

Forrás: AFP

Tyereskova űrutazását követően elvégezte a repülőakadémia űrhajós szakát, sokat írt űrben töltött élményeiről, előadásokat tartott, sőt, egy újabb rekordot is beállított: a szovjet hadsereg első női tábornokává léptették elő. Később csökkent katonai feladatköre, de továbbra is közszereplő maradt. Rengeteget utazott, beszédeket tartott, síkra szállt a női egyenjogúság mellett. Parlamenti képviselő lett, majd elnökségi tag, a szovjet nőbizottság elnöke. Rengeteg épület, utca és park viseli a nevét, illetve róla nevezték el a Hold egyik kráterét is. Szerintem teljesen jogosan, nem semmi dolog első nőként meghódítani a kozmoszt. Minél többet gondolkozom az űrutazáson, annál vonzóbbnak és félelmetesnek tűnik egyszerre. Földöntúli élmény? Erről a jelenleg 75 éves Tyereskova többet tudna nekünk mesélni.

jún
7

Két férfit simán leeszik, mégis bomba alakja van Tomán Szabinának

Szupermodell, családanya, Árpa Attila felesége: Tomán Szabina megtestesíti a 21. század nőideálját. Zséda szerint a szépség titka a boldogság - de mi a kifutók királynőjének karcsúságának titka? Szabina volt már 25 kilóval is nehezebb - hogyan szabadult meg a felesleges kilóktól?

jún
4

Nem is gondolnánk mennyire egészségesek a zöld levelek, viszont nagyon keveset fogyasztunk belőlük. Takács Nóra egy olyan gyümölcsturmixot mutat, melynek negyven százaléka valamilyen zöld levélből áll....tovább

máj
30

"Büszkén vállalom a testem" - Bálint Antónia 40 felett is bombaformában

Az egykori szépségkirálynő, Bálint Antónia azért püföli a bokszzsákot, hogy visszanyerje fiatalkori karcsú vonalait. Láthatóan sikeresen, mert kirobbanó formában érkezett az Ez zsír! magazin 6. adására.

máj
22

több mint 60 kilót adott le Sarka Kata

Hihetetlen, de Sarka Kata is rettegett már a mérlegtől: több mint 60 kilót szedett fel, mikor a gyermekeit várta - ezt a több mint fél mázsát 2,5 év alatt sikerült leadnia. S mit tehetünk, hogy ne legyen ennyi dundi gyerek? Kövér gyerekek és elhízott kismamák az Ez zsír! magazin 5. adásában.

máj
19

Kasza Tibi: "Kibújtam a disznójelmezből"

Tolvai Reni soha nem ehet bűntudat nélkül, Kasza Tibi kibújt a "disznójelmezből", Gáspár Laci emberfeletti erővel mond nemet a hűtőnek - sztárok, akiknek folyamatosan küzdeniük kell azért, hogy topformában legyenek. Az Ez zsír! negyedik adásának vendégei: Szűcs Zsuzsanna dietetikus és Katus Attila életmódszakértő.

máj
10

Tényleg szerencsés? Bármennyit eszik nem hízik Varga Viktor!

Létezik olyan, hogy valaki fogyjon, de közben ne szenvedjen? Kigyúrt vagy szálkás izomzatú férfi a nők gyengéje? Miért nem tud hízni Varga Viktor? Látszik már rajta a sok-sok edzés eredménye? Mindezekre választ kapunk az Ez zsír! magazin 3. adásában.

süti beállítások módosítása